Tanulj észrevétlenül, pihenés közben!

 

Pihenésre szükség van, azonban felmerülhet bennünk
a kérdés, hogyan töltsük el ezt az időszakoeveryday-912097_640t is hasznosan? A hétköznapi tevékenységek között mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra, legyen dolgozó felnőtt, tanuló diák vagy akár egyszerre mindkettő. Agyunk a nap folyamán különböző módon teljesít. Reggel, elegendő alvás esetén, agyunk teljesítőképessége magasabb, míg a kora délutáni órákban csökken, majd a késő délutáni órákban ismét fogékonyabbá válik az új ismeretekre. Az aktív időszakokat célszerű a komoly tanulásra fordítani, azonban a tompábbakat sem érdemes veszni hagyni.

Ha a komolyabb tanulás után úgy érezzük, már elfáradtunk vagy egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy folytassuk, keressünk olyan szabadidős tevékenységeket, melyeket szívesen csinálunk. Hiszen ha eldöntöttük, hogy szeretnénk ezt az időt is hasznosan eltölteni, mindenképpen olyan időtöltést kell választanunk, amit nem érzünk tehernek, amit tényleg szórakozásból csinálunk. A nyelvtanulás az egyetlen olyan tevékenység, melyet bárhol, bármikor végezhetünk. Akik például az olvasás szerelmesei és legszívesebben, ha tehetnék, csak a könyveiket forgatnák egész nap, ajánlott idegen nyelvű könyvek olvasása. Ilyenkor, ha az embernek van már egy alap tudása, szórakozás közben, szinte észrevétlenül ragadnak rá az új kifejezések, szófordulatok. A nyelvekre sajnos, vagy nem sajnos, de igaz, hogy a legtöbb embernél elmondható, hogy könnyebb érteni, mint beszélni. Az olvasás által olyan szavakkal vagy kifejezésekkel találkozunk, melyeket azonnal megértünk, azonban ha beszédszituációban lennénk, nem biztos, hogy sikerülne így összeraknunk a mondanivalónkat. Az írott szövegekkel való találkozás ebből a szempontból is hasznos, nem beszélve arról, hogy az idegen nyelvi olvasásunk tempója is hatékonyan fejleszthető.

Ha már a nyelvtanulás témáját hoztam fel elsőként, mindenképpen meg kell említenem az idesuccess-390309_640gen nyelvű filmeket. Valljuk be, ez egy kényelmesebb verzió lehet, mint az olvasás, azonban nem kevésbé hasznos. Könyvek segítségével az olvasási készségünk fejlődik, filmnézés közben azonban a hallásunk. Egy-egy lustálkodós délután alatt, ha idegen nyelven választunk mozit, filmeket, vagy sorozatokat, rengeteget fejleszthetünk meglévő tudásunkon, idővel egyre több kifejezést hallunk ki a szövegből és értünk meg, a fülünk megszokja a hangsúlyozást és a kiejtés minőségét. A hallásunk fejlesztésének másik módja, a szövegek hallgatása utazás vagy otthoni tevékenységek, főzés, mosás, takarítás közben. A számítógépet és internetethasználók számára kinyílik a világ az íráskészség fejlesztése előtt. Érdemes a választott nyelven cikkeket, blogokat olvasni, hozzászólni, levelező és csevegő partnereket keresni, akikkel akár webkamerán keresztül még a beszédet is gyakorolhatjuk.

Nem a nyelvtanulás az egyetlen téma, amellyel foglalkozni tudunk pihenés közben. Könyvek, magazinok, fórumok ma már mindenféle témában íródnak. Mindenki találhat kedvére valót, érdeklődjön akár a történelem, a régészet, a biológia, kultúrák, vagy bármilyen más irány után. Ha valaki például a divat vagy az autók utáni ismeretekhez vonzódik komolyabban, magazinok mellett számos életrajzi könyvet találhat híres divattervezőkről, vagy autótervezőkről, melyből megismerhetik, ők hogyan jutottak el a céljaikig, hogyan váltak azokká az emberekké, akikké szerettek volna. Igaz ez a filmekre, sorozatokra is. Számtalan történelmi-, és dokumentumfilm került publikálásra, nem is beszélve a tematikus tévécsatornákról. Gondoljunk csak bele hányféle természeti vagy gasztronómiai csatornát kapunk egy TV előfizetésben. Kihasználva ezeket a lehetőségeket, növelhetjük általános műveltségünket, olyan ismereteket szerezhetünk, melyek egy-egy témába vágó vizsgán a jó jegy vagy egy elismerő tekintet felé repíthetnek bennünket.

Számtalan olyan, csoportos szórakozási lehetőség is adódik, melyek észrevétlenül fejlesztik készségeinket. Gondoljunk csak egy korcsolyázásra a haverokkal, amikor olyanok is korit húznak, akik estudents-703001_640ddig idegenkedtek tőle. 1-2 óra elteltével, sokkal magabiztosabban és stabilabban mozognak, köszönhetően az egyensúly, és azon mozdulatok kialakításának, amelyek alkalmazásával elesni már kisebb eséllyel fognak. Némely szabadulós játékok felérnek egy-egy szórakoztató agytornával. Amellett, hogy logikai gondolkodásunk fejlődik, az alkalmazkodási és együttműködési készségeink is előtérbe kerülnek.

Láthatjuk tehát, hogy csak ebben a felsorolásban hány olyan, mindennapi tevékenységről ejtettünk szót, a teljesség igénye nélkül, melyekkel személyiségünk, gondolkodásmódunk és bizonyos ismereteinket hatékonyan, szórakozás közben fejleszthetünk. Pihenésre, szabadidőre és szórakozásra mindenkinek szüksége van. Miért ne tehetnénk hasznosan?

line
footer